bereczedgar59@gmail.com tel..0040 757 655 898
Gondolom , sokan megkérdik, hogy mindezzel mit értem el, az utazásokkal, a könyvekkel és a nyelvekkel. Hát éppen túl sokat nem, de talán mindenesetre elértem a legtöbbet, ami magunkfajta embernek, de azt is mondhatnám, hogy egyáltalán embernek ezen a világon adódhatik. Pénzt, vagyont, hatalmat, hatalmasok múlandó megbecsülését bizony nem szereztem, de boldogságot, ismeretet, és ezzel együtt mindent, amiért élni érdemes, teméntelent! És hűséget, szerelmet, barátokat is hozzá, mégpedig olyan körülmények között, hogy semmi okom nem volt a kételkedésre, a gyanakvásra, mert ugyan mit is várhattak volna a barátok egy magamfajta szegény, nincstelen vándorló embertől! Nem köt sem hatalom, sem üzlet sem vagyon. Még ígéret sem, vagy bárminemű kötelezettség. És akikkel egybekerültem, emberek tízezrei, hozzám hasonlók valamennyien! Hát lehet ezt elfelejteni, lehet mindezektől engemet megfosztani?... Ezt szereztem én idáig, és meg vagyok győződve, hogy az ismeret, az élmény és a tudás, amit szereztem, minden anyagi tulajdonnál múlhatatlanabb.
Az idő múlékony és felettünk is elmúlik az idő, a mi jelen világunkat is ellepi majd a por és a homok, hogy valamikor az élők majd ránk is mint a múltra emlékezzenek. A mi nyomoruságunkat, önhitt tévedéseinket és fájdalmakkal teli küzdelmeinket is hamu fedi be , és sokan meg sem értik talán, hogy lehetett egy kor, amelyben az emberek nevetséges és szánalomra méltó méltó rögeszmék rabjaiként, hatalom után törtettek , tulajdonokat gyarapitottak, és örömük abban telt, hogy megalázzák embertársaikat, elviselhetetlenné téve a gyengébbek és ügyetlenek életét. Érthetetlen lesz mindenki előtt, hogy élhettek a világon emberek, akik az élet minden ajándékát, minden jogát, jussát, lehetőségét feláldozták csak azért, hogy egy házat, egy autót, egy céget birtokoljanak, azzal vesződjenek, azzal kinlódjanak, és közben mindent, de mindent, amiért az emberiség e földre született, elveszitsenek, elmulasszanak. Hát nem lesz nevetséges egykoron, hogy valakinek az volt az élete értelme, hogy háza után bért szedett,vagy pénzét kihelyezte magas kamatra és abból éldegélt, dideregve és remegve számadásai fölött, mulandó értékeinek biztonságáért.Ha már a világra jöttünk és legalább azok,akik felfedeztük, és most már tudjuk is ezt a titkot, teljesitsük a kötelességet, és éljünk is a lehetőséggel:ismerjük meg az életet és a világot! Ami árat érte fizetünk, az -nem mondom- egyáltalán nem csekély, elhatározás, elszántság, erő és hit is kell hozzá, de megéri bőségesen. A többiek csak hadd kaparkodjanak,hadd gyűjtögessenek, hadd gubbasszanak gyertyájuk mellett számadásaik fölé hajolva vagy töprengve éjszakákon át, hogyan és miként gyarapithatják jószágaikat, de előbb vagy utóbb úgyis rájönnek majd, hogy hiába minden töprengés, és hiába minden számadás, gyertyájukat kioltja a szél és jószágaikat elviszi a vész-ülhetnek majd felfordult lélekkel, kétségbeesetten és elborult aggyal falaik között, anélkül, hogy kárpótlásul megismerték volna az életet.
Gondolom , sokan megkérdik, hogy mindezzel mit értem el, az utazásokkal, a könyvekkel és a nyelvekkel. Hát éppen túl sokat nem, de talán mindenesetre elértem a legtöbbet, ami magunkfajta embernek, de azt is mondhatnám, hogy egyáltalán embernek ezen a világon adódhatik. Pénzt, vagyont, hatalmat, hatalmasok múlandó megbecsülését bizony nem szereztem, de boldogságot, ismeretet, és ezzel együtt mindent, amiért élni érdemes, teméntelent! És hűséget, szerelmet, barátokat is hozzá, mégpedig olyan körülmények között, hogy semmi okom nem volt a kételkedésre, a gyanakvásra, mert ugyan mit is várhattak volna a barátok egy magamfajta szegény, nincstelen vándorló embertől! Nem köt sem hatalom, sem üzlet sem vagyon. Még ígéret sem, vagy bárminemű kötelezettség. És akikkel egybekerültem, emberek tízezrei, hozzám hasonlók valamennyien! Hát lehet ezt elfelejteni, lehet mindezektől engemet megfosztani?... Ezt szereztem én idáig, és meg vagyok győződve, hogy az ismeret, az élmény és a tudás, amit szereztem, minden anyagi tulajdonnál múlhatatlanabb.
Az idő múlékony és felettünk is elmúlik az idő, a mi jelen világunkat is ellepi majd a por és a homok, hogy valamikor az élők majd ránk is mint a múltra emlékezzenek. A mi nyomoruságunkat, önhitt tévedéseinket és fájdalmakkal teli küzdelmeinket is hamu fedi be , és sokan meg sem értik talán, hogy lehetett egy kor, amelyben az emberek nevetséges és szánalomra méltó méltó rögeszmék rabjaiként, hatalom után törtettek , tulajdonokat gyarapitottak, és örömük abban telt, hogy megalázzák embertársaikat, elviselhetetlenné téve a gyengébbek és ügyetlenek életét. Érthetetlen lesz mindenki előtt, hogy élhettek a világon emberek, akik az élet minden ajándékát, minden jogát, jussát, lehetőségét feláldozták csak azért, hogy egy házat, egy autót, egy céget birtokoljanak, azzal vesződjenek, azzal kinlódjanak, és közben mindent, de mindent, amiért az emberiség e földre született, elveszitsenek, elmulasszanak. Hát nem lesz nevetséges egykoron, hogy valakinek az volt az élete értelme, hogy háza után bért szedett,vagy pénzét kihelyezte magas kamatra és abból éldegélt, dideregve és remegve számadásai fölött, mulandó értékeinek biztonságáért.Ha már a világra jöttünk és legalább azok,akik felfedeztük, és most már tudjuk is ezt a titkot, teljesitsük a kötelességet, és éljünk is a lehetőséggel:ismerjük meg az életet és a világot! Ami árat érte fizetünk, az -nem mondom- egyáltalán nem csekély, elhatározás, elszántság, erő és hit is kell hozzá, de megéri bőségesen. A többiek csak hadd kaparkodjanak,hadd gyűjtögessenek, hadd gubbasszanak gyertyájuk mellett számadásaik fölé hajolva vagy töprengve éjszakákon át, hogyan és miként gyarapithatják jószágaikat, de előbb vagy utóbb úgyis rájönnek majd, hogy hiába minden töprengés, és hiába minden számadás, gyertyájukat kioltja a szél és jószágaikat elviszi a vész-ülhetnek majd felfordult lélekkel, kétségbeesetten és elborult aggyal falaik között, anélkül, hogy kárpótlásul megismerték volna az életet.
