Name. Berecz Edgár
Age: 36
Nationality: Transylvanian Hungarian
Visit card: 32 countries, 10 languages, 56 books
Profile: Guide, translator, cook and other public relations.
With my books and pictures I would like to be a bridge between cultures, countries and people.
Berecz Edgár 1975 január 4-én született Kibéden, itt gyermekeskedett, majd tanulmányait Székelyudvarhelyen végezte, és az élet fájába először Bukarestben, aztán Németországban, végül Japánban vágta a fejszéjét. Miután volt lábtörlő- és lábosalávaló fonó, napszámos, favágó, szolgalegény, tehénpásztor, mezei munkás, koporsófaragó, asztalosinas, szobafestőinas, téglagyári munkás, kőművessegéd, disznópásztor, juhász, szántóvető ember, villanyszerelő, kertész, telefonista, éjjeliőr, naptárragasztó, kovács, kézműves, amatőr régész, kövületvadász, hátizsákösszerakó munkás, piaci árus, pék, nyomdai munkás, kutyasétáltató, mosogató, társalkodóember, cukrász, órcskapiaci árus, guberáló, tolmács, magántanár, pincér, utcai hot dog árus, tűzoltó, szakács, reklámszaki, szendvicsember, masszőr, újsághajtogató, statiszta, recepciós, pénztáros, magánedző, operatanár, személyes tanácsadó, ápoló bolondokházában, étteremmenedzser, biztonsági őr, fotómodell, könyvárus és újságiró, úgy határozott, hogy a legszebb foglalkozás mégiscsak életművésznek lenni, aki jobb elfoglaltság hiján csupán élvezetből leirja útikalandjait, bemutatja élményeit. Az ilyen és az ehhez hasonló életformákhoz szerencsére úgy illeszkedik az irás, mint egyik láncszem a másikhoz.
Mindebből kiderül, hogy Berecz Edgár bizony szabadúszó. A szabadúszásról ezt irta Schirilla György :
„Egészségünk szempontjából a legjobb a szabadban úszni. A szabadúszó elkerülhet számos olyan dolgot, melyek teljesitmény és közérzetrombolók. A szabadság magas fokát élvezve nincs kiszolgáltatott érzete, és ez önmagában környezetformáló lehet. Nem közömbös az sem, hogy könnyedén kerüli el az emberi butaság és zsarnokság lehúzó hinárjait. A szabadúszó tehetségét nem könnyű pusztitani, mert az úszás irányának megváltoztatása többnyire eredménnyel jár. Ezért lehet aztán az, hogy a szabadúszót az emberi butaság nem bosszantja, hanem elszórakoztatja."
(Oláh István, Udvarhelyi Hiradó)
Edgár a legrokonszenvesebb utazó, akivel csak találkoztam. Szindbáddal, Sven Hedinnel nem volt hogyan. S hogy a legrokonszenvesebb, ezt még akkor is fenntartom, ha manapság mindenki utazik. Igen ám, de õ nem a világ kényelmesebbik felét járja, ahol fantasztikus, rendkivüli, ilyen-még-nem volt vakációkat igérnek egyfolytában, és ahol azért is reklamálni szokás, sõt kell, ha túl hideg a meleg s túl meleg a hideg víz a csapból. Már csak ilyen Edgár: összeszed valahogyan ötven eurót, százat, egy hét múlva már egy aleppói kereskedõvel vagy koldussal beszélget. Vagy a török-örmény határszegélyen járkál, az Ararát tövében. Vagy átnéz a határsorompó fölött Irakba, az egykori szovjet térfélrõl Iránba, s csak azért nem ment át, mert akkor épp nem lehetett beutazni, statáriális volt a tiltás. Azzal jött is haza,de nyugtalansága már másnap kiütközött, ezt tudni lehet, mert újból nekiállt gyujtögetni. Ha megint kigyul száz, mehet. S azonkivul, hogy utazó, még mi Edgár? Útjait megirja, tehát iró. Na és, manapság mindenki, aki csak elmegy egy csöppet Patagóniába, Afganisztánba, a Fülöp-szigetekre vagy Izlandra, álmélkodva írja meg, hogy ott is reggel kel a nap, este meg lenyugszik. Meg, hogy a tengerben fürödnek, s ha nem fúj a szél, akkor a helyiek szerint szélcsend van. Meg egyéb marhaságokat. Ezzel alaposan lejáratják az úti-(-rajz,-jegyzet,-napló) különben olvasmányos mûfaját. Igaz, hogy nincs a világnak egyetlen pontja sem, amely így vagy úgy ne jelent volna meg az útleirásokban. Ebben Edgár se hoz újat, valamiben mégis: a Balkán vagy a Közel- Kelet háború súlytotta vidékein jár, s ha egy nappal korábban érkezik a helyszinre, akkor tán haditudósitó, igy viszont, mondtam már, útleiró.
Edgárt azért kedvelem, mert a csavargásszámba menõ utazások mindenkit megkísértenek, s ez a jó bennük. Aztán a polgár még nõ egy kicsit, a sört is megkedveli, elnehezül, pénzével megveheti mind az öt csillagot egy kétes isztambuli hotel recepciójánál. Õ viszont anatóliai parasztokkal barátkozik, ott vendégeskedik náluk, eszegetnek, dumálnak, igy telik az idõ. S nem tudom, jut-e még eszébe japán, ahol ha marad, most egy kisvendéglõ tulajdonosa, s ez is huszadik századi sikertörténet: hogy valaki mosogatófiúként kezdi egy kicsiben is, nagyban is más világban, és lám, mi lett belõle!
Megállitott a napokban az utcán. Olyasfajta nyomtatott füzetett kotort elõ táskájából, amilyen Dósa Irma tanitónõ receptesfüzete volt (1950-bõl), vagy Dósa Iréné (1954-bõl). E legújab füzetke címe: Híres–neves kibédi népmûvészeink. Feldolgozta, elõszóval, kommentárral és magyarázatokkal ellátta Berecz Edgár. Aha, mondom erre, a nagy csavargó hazajött nosztalgiázni, mert mint korábbi, Kibédrol szóló kiadványai, ez is a Pécsikrõl meg Dósákról, a nagy családról szól, unokabátyja, Major Sándor egykori tanuló 1976-ban irt dijnyertes dolgozatát felhasználva-értelmezve-kibõvitve. A rokon nemzetségekrõl ”Dósa nannyóról”, a gyerekkorról, amit nem véletlenül mond romlatlannak õis és más is. Ez az igazi hazatérés a nagy utazásból, amely úgy látszik, most már örökké tart.
Egy szelid kalandor csavargásai
(Bölöni Domokos, Népújság)
Úgy ir könyvet, ahogy más lélegzik, beszél, szeretkezik, gyermeket nemz, vagy uram bocsá’: lop. Munkái a hétköznapi szenzáció vonalán dangubáznak, azon a hullámon lovagol, amelyiken én is, te is szeretnél szörfözni, neki bejön, mert ügyes, merész, vállalja a kockázatot, te pedig a kisembör, a kvázigyáva, majomnyúlvány: bámulsz mint a moziban, Õ meg sztárrá nõ a szemedben, hiszen olyasmire vállalkozik, ami számodra távoli álom.
Könyveit mûveknek nevezi, ért a reklámhoz, a piárhoz, színes lapok garmadáját küldi szerteszét, könyvborítók sokasága, ” XY eddig megjelent mûvei„ cím alatt, harmincon felül járnak, és fogózz! -„jelenleg van 15 könyvem kiadatlan, dolgozom 50 máson. Közben tanulom az arab nyelvet. Döcög. Kibéden Ráduly János kollégánk megjelentette a 40. könyvét.”
Szóval innen (is) fúj az Ön szele és burdija, Edgár úr. Atyánkfia a világcsavargásban. Zágoni Attila paródiája jut eszembe, Magyari Lajos Kõrösi Csoma - poémájáról, az orosz változat: ”Tü cselovék etüj plányétü, kudá igyós, maradj zgyész..” – a vége pedig ilyesmi, hogy a franckarika beléd, aki ”kák szekújszkij, feszt csak mensz..”
Az e hangokra tessék két pontot képzelni, háromszéki rövid zárt e-k, azoktól oly zamatos, olyan élõ Mikes ma is pompás nyelve!
Edgár barátunk kiszúrta magának a „török”örmény földet. - Voltam Törökországban - irja - 300 dollárral (ennyivel eresztete el magát hazulról, sz.m.), majdnem éhen haltam. De van 6000 fényképem, gazdag dokumentációm, és egy vastag útleirásom. Most szerkesztik és tördelik. Márc.1-én indulok Sziriába, Deir es Zorba. Immár egyedül. (Törökországi útjára Fórika Endre informatikus kisérte, el sz.m.) ”Szeptemberre van kitûzve egy új út. Vagyis irány –Irán.”
Nem bánt soha senkit, õt magát annál inkább próbálják ellehetetleníteni. Kitér a támadások elõl, amíg lehet. ”Az Ararát (Katona Zoltán cikkébõl), az örmények szent hegye. Jerevánból, Örményország fõvárosából látható, de az örmények nem mehetnek fel rá. Mintha a székelyek nem mehetnének fel a Hargitára..”
Kedves Edgár! Mi, szerkesztõk és olvasók, egyként szurkolunk neked, merész vállalkozásaidhoz. Akkor is,ha azok afféle accion gartuiteoknak tûnnek. Gondolj bele: Kõrösi Csoma a magyarok testvéreit kereste, s kései” utódja”, a sajnálatosan korán eltrappolt Jakabos Ödön is elszánt magyarkutató volt. Fiatal élete ment rá kalandos vágyaira. Te meg csak úgy, rokonszenves semmit-rakétázva: ”mensz” ide-oda” kák szekujszkij”.. Ha minden kordon utadat állja mi még itt vagyunk. Hogy veled menjünk. A Hargitára.
Edgárról
Dr. Antal Sándor
Berecz Edgár a nyugtalan vérû utazókat, Marco Polót és Csoma Sándort vállalja és vallja szívesen õseinek. Kortársaink közül ma már sokaknak megadatott, hogy a Giblaltártól a japán szigetekig beutazzák az öreg Európát és az õsi Ázsiát. Van ,akit a pénzszerzés vágya hajt, mások fölös pénzüket költik az utazás kényelméért, a múzeumok vagy tájak szépségeinek birtoklásáért. Berecz Edgárt nehéz az utazó, a turista valamelyik csoportjába besorolni. Egy csupán abból a hatmilliárd emberbõl, akiknek a mindennapi élete számára legérdekesebb a látni és megismerni való. A hétköznapi világ dolgai közt pedig egyetemes érvénnyel van jelen mindenhol az étkezés, az ezzel kapcsolatos szertartásrend. A japán konyhatolmács a személyes tapasztalat és a kíváncsi megismerés fényében villantja fel a Felkelõ Nap Országának inyencségeit, étkezési szokásait.
Kilyén, Népújság
A 30 éves Berecz Edgár szûkebb pártiájából, Kibédrõl és Székelyudvarhelyrõl vágott neki tizenévesen a nagyvilágnak. Már tiz nyelvet beszél és most tanulja az arab, szuahéli és kínai nyelvet, és folytatni szándékszik világutazásait. Eredeti célja a magyarságkutatás volt. Az utóbbi több mint tíz évben 15 országot látogatott meg. Dolgozott Japánban, aztán hazahívta a szülõföld, innen indul a világ országaiba. Egyedül, autóstoppal utazik, gyalog járja be a településeket, általában azokat, amelyek turisták számára elérhetetlenek. Elbeszélget az emberekkel, hogy közelebbrõl lássa életüket, megértse gondolkodásmódjukat. Legutóbbi könyvének megjelenése óta-idén-megjárta Törökországot, Grúziát és Bulgáriát. Az azeri határról visszaküldték, de nem adja fel, jövõre újból megpróbálja. Látott már kurd-török összecsapást, grúz szükségállapotot, látta Napóleon halotti maszkját, Jézus csontját és köpönyegét, körüljárta Sztálin házát, megfordult Goriban is. Mikor elfogyott a 200 dollárja, Bulgárián át gyalog jött haza, az út vége felé kénytelen volt kukázni. Viszont a grúz és kurd nyelv terén gyarapodott.
Edgár eddig 37 füzetet, kissebb – nagyobb terjedelmû könyvet adott ki utazásairól és a megismert konyhamûvészetekrõl. Õ magát gasztronómiai szakirónak nevezi, habár ez a fogalom még nem igazán honosult meg idehaza. Japánban például elismert a ceremóniamester szakma. Ceremóniamesterként dolgozott luxuséttermekben, ezzel kapcsolatos tapasztalatait is több könyvben örökítette meg. De kiadta már japán konyhatolmács kötetét is. Kérdeztem, az ilyenfajta”irodalomnak”, van-e kritikája? Válasza szerint nincs, ezeket (Kulináris kuriózumok, Francia gasztronómiai zsebszótár, Boszorkánykonyha, stb.) majd évek múltán fogják értékelni, amikor itthon is kialakul a gasztronómiai szakirodalom. Nagyon reméli, hogy lesznek követõi, akik folytatják utazásait és hivatását, a gasztronómiai szakirást.
Japán Berecz Edgár szemével
(Katona Zoltán, Udvarhelyi Hiradó)
Négy évnyi, Japánban szerzett emléket, tapasztalatot és kalandot gyûjtött össze Berecz Edgár a nemrég magánkiadásban megjelentetett, több mint háromszáz oldalas könyvében. A "Japán érdélyi szemmel" - élmények és kalandok nemcsak egy olyan ember számára lehet érdekes, aki a Felkelõ Nap Országába utazik, hanem azoknak is, akiket csak érdekel ez a távoli ország a számunkra érdekes kultúra, a japán mindennapok.
A szerzõnek sorrendben ez a tizedik kötete - mint ismeretes, az 1996 és 2000 között Japánban élt Edgár sok helyen dolgozott pincérként, étterem menedzserként, szakácsként. Ebben a kötetben nem annyira a japán konyháról van szó (ezt már megtette a Japán konyhatolmács c. könyvében), hanem a távol-keleti ország mindennapjairól, illetve a saját élményeirõl.
Arról, hogy milyen volt valóra váltani egy gyerekkori álmot, beilleszkedni az ottani társadalomba, megszokni a helyi jellegzetességeket. Szót ejt a japán történelemrõl, kultúráról, hagyományokról, de a könyv legfontosabb része a mindennapok leirása: hogyan él, mit eszik, mit csinál az átlag japán ember. Illetve, hogy mindezt hogyan látja a külsõ szemlélõ - Edgár talán legolvasmányosabb könyvét veheti kezébe az olvasó, hiszen ezúttal nem éttermi vagy gasztronómiai kötetet kap a szerzõtõl. Rengeteg benne a hasznos tanács és észrevétel, ugyanakkor az sem elhanyagolható, hogy tulajdonképpen ismeretterjesztõ jellege van. Érdekessé teszi a barna szinû nyomtatás, de a kötetbe került képek minõsége sajnos sok kivánnivalót hagy maga után. A könyvben közölt szövegek az elmúlt években több hazai magyar lapban, többek között az Udvarhelyi Hiradóban is megjelentek, a kötet egyfajta szintézise, összegzése a szerzõélményeinek. De ha valakinek közülünk lehetõsége lesz arra, hogy eljusson Japánba, Edgár könyvét feltétlenül tegye be az útazóböröndbe!
Tábori szakács és fegyverhordozó
(Berecz Edgár a janicsárok nyomában)
Fegyverhordozó és szakács.
Napjaink egyik legkitartóbb utazója Berecz Edgár. Az erdélyi fiatalember törökök által elhurcolt magyar gyerekek nyomát kutatta.
Berecz Edgár 13 nyelven tolmácsol, szakácsként dolgozott, és képes ötven euróból bejárni Európát. Pénzesebb utazók kísérője, hisz gyakran szerződtetik "fegyverhordozónak".
Berecz Edgár egy régi kor utolsó mohikánja, a klasszikus felfedezők és kalandozók megtestesítője.
Több alkalommal járt a Duna-delta felfedezetlen részein. Törökországba azért indult el, mert valahol azt olvasta, a Magyarországról elhurcolt gyerekek később, amikor janicsárok lettek, együtt telepedtek le egy török faluban. Bár oda nem jutott el, törökországi bolyongásairól fergeteges hangulatú könyvet írt. Berecz Edgár egy régi kor utolsó mohikánja, a klasszikus felfedezők és kalandozók megtestesítője, aki ha kell, hetekig dolgozik egy bányában vagy fát vág az erdőben, hogy később tovább induljon álmai úticélja felé.
Fegyverhordozó és szakács.
Napjaink egyik legkitartóbb utazója Berecz Edgár. Az erdélyi fiatalember törökök által elhurcolt magyar gyerekek nyomát kutatta.
Berecz Edgár 13 nyelven tolmácsol, szakácsként dolgozott, és képes ötven euróból bejárni Európát. Pénzesebb utazók kísérője, hisz gyakran szerződtetik "fegyverhordozónak".
Berecz Edgár egy régi kor utolsó mohikánja, a klasszikus felfedezők és kalandozók megtestesítője.
Több alkalommal járt a Duna-delta felfedezetlen részein. Törökországba azért indult el, mert valahol azt olvasta, a Magyarországról elhurcolt gyerekek később, amikor janicsárok lettek, együtt telepedtek le egy török faluban. Bár oda nem jutott el, törökországi bolyongásairól fergeteges hangulatú könyvet írt. Berecz Edgár egy régi kor utolsó mohikánja, a klasszikus felfedezők és kalandozók megtestesítője, aki ha kell, hetekig dolgozik egy bányában vagy fát vág az erdőben, hogy később tovább induljon álmai úticélja felé.
Portré
BG71 Stúdió
